FIM SPEA Trial World Championship 2008
Az elmúlt hétvégén rendezték meg a Szabadtéri Trial Világbajnokság soron következő Japán futamát, melyet két külön, önálló versenyként értékeltek! A MotoGP versenyekről már ismert pálya a Twin Ring Motegi adta a helyszínt, ahol ismét összecsaphattak a trialvilág nagyjai!
1. nap
Mint ahogyan az előzetes esélylatolgatás következtében is sejteni lehetett a Szabadtéri Trial Világbajnokság Japán futama is szinte papír forma szerint zajlott le! Legalábbis a három dobogós helyezést illetően!
Az első napon a versenyzőknek igencsak meggyűlt a bajuk a pálya nehézségével. Pontosabban nem is a pályával hanem az előtte pár órával kialakult időjárási helyzettel! Óriási páratartalom és mindent átáztató eső! A száraz időre kialakított szekciókon, bizony sorra elvéreztek még a nagy nevek is! Az idei évben ekkora hibapontszámos verseny még nem volt! Az első nap végére a győztes Spanyol, Toni Bou (Montesa-Honda) 71 (!) hibapontot gyűjtött be a maximálisan kiadható 150 hibapontból!
Ebből az eredményből is kitűnik, hogy nem mindennapi körülmények között zajlott le az első versenynap! A második helyet a Katalánok üdvöskéje Adam Raga (GasGas), míg a harmadik helyet a hazai közönség nagy örömére a Japán, Takahisa Fujinami szerezte meg!
Nagy meglepetésre az Angol, Dougie Lampkin (Beta) lett a negyedik aki úgy néz ki lassacskán kezd összeszokni a Beta-val! Csapattársa a Spanyol, Jeroni Fajardo végzett az ötödik helyen. A versenyen a hazai közönség nagy örömére volt egy nagy meglepetés is Kenichi Kuroyama (Scorpa-Yamaha) személyében aki a Yamahát behozta a hatodik helyre! És volt egy negatív meglepetés is. A Spanyol Albert Cabestany (Sherco) a világversenyeken a dobogó közelében szokott végezni de most ez a pálya kifogott rajta és a nap végére a hetedik helyen végzett!
Az első nap végeredménye:
1. Toni Bou SPA (Montesa-Honda) – 71 hibapont
2. Adam Raga SPA (GasGas) – 97 hibapont
3. Takahisa Fujinami JPN (Montesa-Honda) – 103 hibapont
4. Dougie Lampkin GBR (Beta) – 109 hibapont
5. Jeroni Fajardo SPA (Beta) – 115 hibapont
6. Kenichi Kuroyama JPN (Scorpa-Yamaha) – 118 hibapont
7. Albert Cabestany SPA (Sherco) – 120 hibapont
8. Tomoyuki Ogawa JPN (Honda) – 121 hibapont
9. Michael Brown GBR (Beta) 126 hibapont
10. James Dabill GBR (Montesa) – 127 hibapont
11. Marc Freixa SPA (GasGas) – 128 hibapont (több nullás)
12. Fumitaka Nozaki JPN (Scorpa-Yamaha) – 128 hibapont
13. Daniel Oliveras SPA (Sherco) – 142 hibapont
2. nap
A versenyhétvége második napján már lényegesen jobb körülmények fogadták a versenyzőket! Napsütés, meleg és a versenyzők számára is megfelelő állapotú szekciók! A nap végére a dobogón végző indulók között a két nap nem volt változás, maradt minden úgy mint egy nappal korábban vagyis Toni Bou (Montesa-Honda), Adam Raga (GasGas) és Takahisa Fujinami (Montesa-Honda) kerültek fel a pódiumra!
A két Beta versenyző, a többszörös világbajnok Dougie Lampkin (Beta) és Jeroni Fajardo (Beta) is megőrizte az első nap elért eredményét és bezsebelték a negyedik, ötödik helyezést mely eredmény főként Lampkin versenyzését teszi bravúrossá! A második napra a szervezők már inkább az épített szekciókra tették a hangsúlyt és sok akadálysort telepítettek a Twin Ring Motegi versenypálya nyomvonalának közvetlen közelébe, sőt volt olyan szekció is amelyet magán az aszfaltcsíkon építettek fel!
Csak úgy mint a szombati napon, a vasárnapi versengés során is számos hazai tehetséges versenyző mutatta meg, hogy a triálsport Japánban is hihetetlenül népszerű, bebizonyítva, hogy a szigetország versenyzőivel mindenféleképp számolni kell!

A Sherco versenyzője, Albert Cabestany a két nap alatt valószínű, hogy nem tudott megfelelően alkalmazkodni a helyi klímához és mind két nap a hetedik helyen végzett! Csakúgy mint a GasGas másod számú versenyzője Marc Freixa sem volt a toppon és a szombati 11.-ik helyezését csak egy hellyel tudta felülmúlni, így vasárnap a 10.-ik helyre tornázta fel magát.
Japán tehát hozta a papírformát az élversenyzők között, de számos meglepetést is okozott a középmezőnyben! Lehet, hogy a klíma, vagy az időeltolódás, esetleg a nem túl hangulatos időjárási körülmények tették ilyen fura futammá, de a lényeg, hogy a helyi nézők valami csodás versengést láthattak!
A második nap végeredménye:
1. Toni Bou SPA (Montesa-Honda) – 40 hibapont
2. Adam Raga SPA (GasGas) – 42 hibapont
3. Takahisa Fujinami JPN (Montesa-Honda) – 51 hibapont
4. Dougie Lampkin GBR (Beta) – 57 hibapont
5. Jeroni Fajardo SPA (Beta) – 81 hibapont
6. Fumitaka Nozaki JPN (Scorpa-Yamaha) – 90 hibapont
7. Albert Cabestany SPA (Sherco) – 94 hibapont
8. James Dabill GBR (Montesa) – 95 hibapont (több nullás)
9. Tomoyuki Ogawa JPN (Honda) – 95 hibapont
10. Marc Freixa SPA (GasGas) – 102 hibapont
11. Michael Brown GBR (Beta) – 103 hibapont
12. Kenichi Kuroyama JPN (Scorpa-Yamaha) – 105 hibapont
13. Masataro Iuchi JPN (Beta) – 130 hibapont
A világbajnokság állása 6 futam után:
1. = Antonio Bou SPA (Montesa-Honda HRC) - 114 pont
2. + Adam Raga SPA (GasGas Raga) - 99 pont
3. - Takahisa Fijinami JPN (Montesa-Honda HRC) 97 pont
4. = Albert Cabestany SPA (Sherco Tarragona) - 66 pont
5. + Dougie Lampkin GBR (Beta) - 66 pont
Forrás/Foto: Todotrial.com
Szöveg: Török János
Filed under: triál












