Kelet Kupa Gyulán - 2008-06-28
2008.06.28-án rendezték meg Gyulán a hagyományos Kelet Kupa futamot. Talán a nagy meleg lehetett az oka több versenyző távolmaradásánk. Viszont akik eljöttek (és mindíg Ők a fontosak) egy izgalmas versenyt futottak.
![]() |
A rendezőség kitett magáért. Minden feltételt biztosított a verseny tökéletes lebonyolítására.
A délelőtt edzésekkel kezdődött, ahol már érezhető volt, hogy nem csak egymással, hanem a nagy meleggel is meg kell küzdeni a versenyzőknek.
Az első rajt a legkissebbeké volt, ahol már az első 3 kör után kirajzolódtak az erőviszonyok.
![]() |
![]() |
![]() |
A “kicsik” után jöttek a “nagyobbak” (13-15 évesek). Itt elég hamar megmutatkozott a tudásneli különbség a romániai Andre Gregoire(123) javára. Ez a második futamban sem sokat változott. Azon gondolkodtam, ha ez a srác 250cm3-is motoron ülne, mit csinálna? Hm…. Az induló két lányt minden dícséret megilleti, derakasan helytálltak a fiúk között.
![]() |
![]() |
![]() |
A felnőtteknél, mindkét futamban hatalmas küzdelmeket láthatott a kilátogató publikum. A versenyzők kitettek magukért, mondhatnám úgy is, hogy ami a csövön kifért….
Az futamokban komolyabb bukás nem volt, a mentőnek nem kelett elhagynia a pályát. Összeakadások, kicsúszások természetesen voltak, főleg a második futamban. Ez át is rendezte kellőképpen a sorrendet.
![]() |
![]() |
![]() |
A pontos eredményekről hamarosan beszámolok, amint azokat megkapom.
Addig is nézzétek meg a fotóalbumot 500 képpel az alábbi képre kattintva:
![]() |
| Kelet kupa 2008.06 - Gyula |
Filed under: Motocross
















